Élelmezési botrány a hadseregben: a védelmi minisztérium szankciókat helyezett kilátásba

Írta: Kiszó
Ez külső forrásból átvett (repostolt) cikk.
Az anyag eredetileg máshol jelent meg, mi változatlanul közöljük. Eredeti forrás: Kiszó.
Vizsgálatot indított a védelmi minisztérium a fronton szolgáló katonák élelmezésével kapcsolatos panaszok miatt, és figyelmeztetett: a valótlan jelentéseknek komoly következményei lesznek a felelős tisztviselőkre nézve.
A tárca közlése szerint több egységnél – köztük a 30. gépesített dandárnál, a 128. hegyi rohamdandárnál és a 108. területvédelmi dandárnál – merültek fel problémák a távoli állások ellátásával kapcsolatban. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ezek az esetek nem válhatnak rendszerszintűvé, ezért a minisztérium a vezérkarral közösen dolgozik a helyzet rendezésén.
Nagy visszhangot váltott ki a 14. gépesített dandár esete, ahol hiányos ellátásról számoltak be a közösségi médiában. Az ügy nyomán vizsgálat indult, a dandárparancsnokot leváltották, és több vezetői szinten is személyi következmények történtek. Az új parancsnok már egyeztetett az érintett katonákkal, és rotációt ígért.
A hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij utasította az alakulatok vezetőit, hogy május 20-ig ellenőrizzék a fronton szolgálók logisztikai ellátását. A cél az, hogy biztosítsák az élelmiszer-utánpótlást, a szállítóeszközöket és az egyéb szükséges felszerelést.
Eközben a 128-as kárpátaljai dandár cáfolta az élelmiszerhiányról szóló híreket, hangsúlyozva, hogy az utánpótlás rendszeres, és a katonák ellátása folyamatos.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.



